Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orvosos viccek

A főnök meglátogatja kórházban fekvő beosztottját, aki hamuszürke arccal hever a párnákon, egy

oxigénpalack és egy infúziós készülék társaságában. Nézi a főnök, majd megszólal:

- Hát ez igazán megnyugtató. Én mindig azt hittem, hogy maga csak szimulál, de most örömmel látom,

hogy valóban beteg.


Egy ember elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy egész éjjel nyitott szájjal alszik. Az orvos megvizsgálja, majd így szól:- Kérem, magának az a baja, hogy szűk az arcbőre. Ha a szemét behunyja, a szája kinyílik.


Egy férfinek amputálni kell az egyik lábát. Műtét után bemegy hozzá az orvos, és azt mondja:

- Uram, van magának egy jó, és egy rossz hírem. Melyiket mondjam először?

- A rosszat.

- Az a rossz hír, hogy tévedésből a jó lábát vágtuk le.

- Na és mi a jó hír?

- Gyógyul a rossz.


Egy afrikai ország sebészeti klinikájára egy magyar orvost szerződtetnek. Az új orvos végignézi a

kórtermeket, és a műtőbe érve meglepetten tapasztalja, hogy az asztalon fekvő páciens egyik lábán

zokni van, míg a másikon semmi.

- Miért van ez így? - kérdezi.

- Az egyik lábáról azért húztuk le mert azt fogjuk operálni, a másikon meg azért hagytuk fent, mert

azzal fogjuk altatni a pácienst - felelik az ottani orvosok.



A fülészeti rendelésen megjelenik egy idős bácsika. A sok betegtől és a rendelési időtől az orvos

kifárad, és mivel van még pár magánjellegű elintéznivalója is, megkéri az asszisztensnőt, hogy

mindenkit küldjön el. El is megy az összes maradék beteg, mindössze az öreg bácsika marad ott. Mivel

töbsszöri felszólításra sem hagyja el a rendelőt, az orvos leírja egy darab papírra, hogy vége a

rendelésnek. A bácsika így szól az asszisztensnőhöz:

- Kedveském, otthon hagytam a szemüvegem. Lenne szíves felolvasni nekem, hogy mi van ide írva?



Egy férfi elmegy a pszichológushoz:

- Borzasztó ez, doktor úr! Örökké csak temetőkről meg börtönökről álmodom.

- Mondja, volt már idegszanatóriumban?

- Nem. Mindíg csak börtönökben és temetőkben.



- Lépjen csak fel erre a mérlegre! Látja? Maga túlsúlyos! - közli az orvos a betegével.

- Dehogy is, csak húsz centivel alacsonyabb vagyok!



- Doktor úr, úgy érzem, hogy engem semmibe vesznek - mondja a beteg a pszichiáternek.

- Nagyszerű.

Kérem a következőt.


Az orvos idegesen telefonál a betegének:

- Uram, a gyógyszert, amit tegnap írtam fel, ne szedje be! Időközben kiderült, hogy nem a maga

pulzusa ver túl gyorsan, hanem az én órám késik.


- Doktor úr, egész héten rossz volt a közérzetem.

- Vetkőzzön le, megvizsgálom......Sajnos nem tudom igazán megmondani, mi a baja. Biztos a sok sör az oka.

- Jó. Akkor visszajövök, ha már kijózanodott.



- Doktor úr, ha így csinálok, nagyon fáj.

- Hát ne csináljon úgy!


- Mikor vegyem be a gyógyszert doktor úr?

- Mindig két órával a fájdalom jelentkezése előtt!


A Forma-1 nagydíj előtt pszichiátriai vizsgálatra rendelik be a versenyzőket. Az orvos ránéz a páciensre.

- Mi az eredeti szakmája? - kérdi az orvos az első versenyzőt.

- Autószerelő.

- Nos akkor feküdjön a dívány alá!


Egy idős bácsi elmegy az orvoshoz:

- Doktor úr, nem tudok menni!

- Ezt bizony pihentetni kell! Ha rosszabbodik, jöjjön vissza.


Adatfelvétel a rendelőben:

- Dohányzik?

- Nem, doktor úr, köszönöm, inkább innék valamit.



A beteg a mérlegen áll, ami 120 kilót mutat. Az orvos megütközve kérdezi:

- Mennyi volt a súlya, mikor ezt megelőzően mérték?

- Három kiló húsz. De akkor még kicsi voltam.


Az orvosnál:

- Ön kissé sápadt! - mondja az orvos a betegnek.

- Jó volna hetente kétszer-háromszor napfürdőt vennie.

- Értem doktor úr. Hideget vagy meleget?


Csinos asszonyka az orvosnál:

- Doktor úr! Beteg a férjem.

- Jól van asszonyom. Vetkőzzön le, és mutassa meg, hogy hol fáj neki.


A nővérke így szól a kórházban a fekvő beteghez:

- Legyen szíves keljen fel, és ugráljon egy kicsit.

- De hát miért?

- Mert elfelejtettem az orvosságot felrázni, mielőtt beadtam magának.


Az orvos végignéz a félig levetkőzött betegen, és így szól:

- Nem ártana megfürödnie!

- Hiszen én naponta fürdöm! - mondja a beteg.

- Ez esetben nem ártana néha vizet is cserélni.


Az orvosnál:

- Felírok magának egy kis szenet!

- Köszönöm szépen, nem kérek. - válaszol a beteg.

- Olajjal tüzelek.


Az orvos így szól a kismamához:

- Mozog már a baba?

- Hát hogyne! Éppen az esküvőm napján mozdult meg először.


- Hogyan történt a baleset? - kérdezik a férfit a baleseti sebészeten.

- Mentem a Trabanttal, és elhajtott mellettem egy Porsche.

- De hát ez még nem okoz balesetet.

- Igen ám, de azt hittem, hogy állok, és kiszálltam.


Bemegy az orvos a beteghez:

- Egy jó meg egy rossz hírem van.

- A rosszat doktor úr!

- Meg fog halni egy héten belül.

- És mi lehet a jó?

- Ismeri azt a szőke bombázót az ápolók közül? Végre sikerült lefeküdnöm vele.


Az orvosnál:

- Biztosan meggyógyít majd ez az orvosság, doktor úr?

- Ez az orvosság látszólag mindenkit meggyógyít. Legalábbis eddig még senki sem jött vissza, hogy

írjam fel másodszor is.


Az anya elkíséri a lányát a nőgyógyászhoz. Mikor végre ő is bejut a rendelőbe, így szól az orvoshoz:

- Nos, mi van a kislányommal?

- Valójában nincs jó színben - mondja az orvos.

- Egy kis változásra lenne szüksége.

- Levegőváltozásra?

- Nem. Névváltozásra.


Az orvosnál:

- Családi és utóneve?

- Kraxhuber Matild.

- A születendő gyermek apjának családi és utóneve?

- Azt nem tudom, kérem. Nem voltunk olyan közeli ismerősök.


A páciens elmegy kezelőorvosához, és elpanaszolja, hogy szinte óránként összecsinálja magát. Az orvos megvizsgálja, és megállapítja, hogy a tüneteket a beteg idegessége okozza. Felír hát egy erős nyugtatót. Egy hét múlva az orvos megkérdezi a betegtől, hogy hogy van. Mire a beteg:

- Pompásan.

- Ezek szerint használt a szer, amit felírtam önnek?

- A legteljesebb mértékben.

- Már nem csinál be?

- Dehogynem, doktor úr! De kit érdekel!?


Egy embernek nagyon jól sikerül a fogyókúrája, és elmegy az orvosához az eredményt bemutatni.

- Doktor úr, amint látja, nagyon sikeres volt a diétája, csupán egy probléma maradt. A bőr nagyon

lötyög rajtam, és amikor leülök, mindíg összegyűrődik a fenekem alatt. Mit javasol?

- Amikor le akar ülni, nyúljon hátra, és húzza fel a bőrt. A férfi így is tesz, és a buszon mielőtt leülne,

felhúzza a hátán a bőrt. Tényleg nagyon kényelmes, és örül, hogy igaza volt az orvosnak. Egyszer csak

megszólítja a mögötte ülő ember:

- Elnézést uram, hajtsa fel a gallérját, mert kilátszik a feneke.


Fülészeten:

- Milyen a hallása?

- Református.


Haldoklik az öreg paraszt, és a városi rokona megkérdi:

- Hívjak orvost?

- Nem kell, fiam. Mi itt falun

természetes halállal szoktunk meghalni.


- Doktor úr! Meghalt a Kovács úr, a szimuláns!

- Most már túlzás, hogy ez miket művel!


Csinos, fiatal körzeti doktornőt kap a falu.

- Józsi bátyám, nem tetszenek a leletei. Mondja, mit szokott maga reggelizni?

- Rántottát tíz tojásból, szalonnával.

- És mit szokott ebédelni?

- Csülkös bablevest.

- És vacsorára mit fogyaszt?

- Szalonnát meg kolbászt.

- Józsi bácsi. Hogy áll a maga koleszterinje?

- Mint a cövek doktornő, mint a cövek!


A belgyógyászhoz belép az egyik régi szívbetege:

- Isten hozta, kedves barátom! - nyújtja felé a kezét a doktor.

- Hogy van a szívecskéje?

- Köszönöm a kérdését - válaszol a beteg.

- A szívecském jól van, és éppen otthon főzi az ebédet.


Egy férfi elmegy az orvosához:

- Doktor úr segítsen rajtam! Telefonnak képzelem magam!

- Semmi probléma! Írok magának egy nagyon jó gyógyszert. Naponta háromszor szedje be, és ha nem

használ, akkor a jövő héten csörögjön vissza!

- Nem tudok jól aludni, doktor úr.

- Igazán? És mióta nem?

- Amióta elvitték a végrehajtók az ágyamat!


A nyolcvanéves bácsika elmegy az orvoshoz:

- Doktor úr kérem, írjon fel nekem valami fiatalító kúrát.

- De ugyan, uram - válaszol az orvos.

- A fiatalító kúrák semmit sem érnek. Minek kockázatot vállalni a különböző hormonokkal, amikor egészen jó kondícióban van, és teljesen egészséges?

- Egészséges! - zsörtölődik a beteg.

- A tíz évvel idősebb barátom is átesett egy fiatalító kúrán, és azóta átlumpol minden éjszakát.

- Ezt honnan tudja?

- Ő maga mondta nekem.

- Tudja mit? Mondja maga is.


Gyermekorvosi vizsgálat van:

- Pistike, mutasd a nyelved!

- Nem mutatom!

- De hát miért nem?

- Mert tegnap a tanítónéninek már megmutattam, és megvert érte.


Az öreg elmegy az orvoshoz, és elmondja a panaszait. Az orvos megnyugtatja:

- Papa, ezzel a

betegséggel akár kilencven évig is elélhet.

- De doktor úr, én pontosan kilencven éves vagyok.


Az orvos felháborodva szól rá a betegre:

- Három hónapja kezelem magát sárgaság ellen, és csak most mondja, hogy japán!?



Egy beteg felkeresi a pszichiátert, miközben hadonászik a feje felett:

- Doktor úr segítsen rajtam! Legyek repkednek a fejem körül!

Mire az orvos, szintén a feje felett hadonászva:

- Jó, de hajtsa rám őket!


- Érdeklik önt a nők? - kérdezi az orvos a beteget.

- Nem különösképpen! - von vállat a páciens.

- És az ital?

- Az sem.

- És a dohányzással hogy áll?

- Nem dohányzom.

- Az ördögbe is! Semmi hibája sincs?

- De van egy kis hibám.

- Micsoda?

- Gyakran hazudok.


Bemegy egy férfi a fogorvoshoz:

- Ki kellene húzni egy fogamat.

- No, nyissa ki a száját, mindjárt kint lesz!

- Ezzel a kis fogóval?

- Ezzel miden fogat ki tudok húzni.

- Az enyémet nem! Ahhoz hoszabb kell.

- Miért?

- Mert a kocsmában kiverték és lenyeltem.


Az orvosnál:

- Doktor úr, rettenetesen fáj a fejem, ha rázom.

Akkor ne rázza!

- Na de uram, akkor honnan tudjam hogy fáj-e még, ha nem rázom?


- Hogyan előzhetjük meg a rákot?

- Szívinfarktussal.


A pszichiáter felveszi a beteg adatait:

- Mi a neve?

- Én kérem, Dobó István vagyok.

- De kérem... - néz rá az orvos, majd folytatja: - Magát tavaly is kezeltük, és akkor még Zrínyi Ilonának

hívták.

- Az a leánykori nevem.


- Tegnap közvetítést adott a TV az egyik műtétemről -mondja a sebész a kollégájának.

- No és volt valami visszhang?

- De még mekkora! Több mint ezren betelefonáltak, hogy ne csak a sebészeket mutassa a kamera,

hanem a balra álló szőke műtősnőt is.



- Doktor úr, borzasztóan félek. Életemben először fekszem műtőasztalon!

- Nyugodjék meg, asszonyom, én is most operálok először!


A vizitre érkező orvos megdícséri a fekvőbeteget:

- No lám, ma már sokkal könnyebben köhög.

- Nem csoda doktor úr, egész éjjel gyakoroltam.


Az orvosnál:

- Bizonyára már nem emlékszik rám, doktor úr! Hiszen kilenc éve elmúlt, hogy látott. Akkor azt

mondta, hogy egyelőre nem szabad elhagynom az ágyat. Én meg is ígértem, hogy feküdni fogok, de ön

soha többet nem jelentkezett.

- Nem értem! - mondja az orvos, majd így folytatja:

- Ha azt mondtam, hogy feküdjön, akkor miért kelt fel?


A fogorvos már percek óta egyre mélyebbre fúr a beteg zápfogába.

- Úgy látom, hogy valamikor aranytömést tettek ebbe a fogba.

- Nem, doktor úr, az már az inggombom.


A szülészeti klinikán a professzor rajtakapja az egyik orvost egy nővérrel. A helyzet sajnos

félreérthetetlen.

- Tudják maguk, hol vannak? - rivall rájuk a professzor.

- Ez itt egy szülészeti klinika, és nem egy előkészítő üzem.


Egy asszony elmegy az ideggyógyászhoz:

- Doktor úr, a férjem egy Lada Samarának képzeli magát. Mit tegyek?

- Hozza be, asszonyom! - tanácsolja neki az orvos.

- Rendben. De tessék megmondani, hogy hol van ezen a modellen az önindító.


- Doktor úr, a férjem egész éjszaka beszél álmában! Mit csináljak?

- Hagyja nappal szóhoz jutni, asszonyom!


Iskolás fiú az orvosnak:

- Idehallgasson doki! Én bárányhimlős vagyok, de erről ha kell, tudok hallgatni. Legyen okos!

Az orvos csodálkozva nézi, ezért a fiú folytatja mondanivalóját: - Ha ad egy ötezrest, én az egész

iskolát megfertőzöm!


- Dohányzik?

- kérdezi az orvos a beteget.




- Nem.


- Kár. Különben rögtön megtiltottam volna.


Az orvos az egyik betegét teszteli a pszichiátriai osztályon.

- Mi lenne, ha levágnám a bal fülét? - kérdezi fürkészően az orvos a pácienstől.

- Nem hallanék jól. És nem is látnék jól.

- Hogyhogy nem látna jól?

- Mert leesne a szemüveg a fejemről.


Az orvos megvizsgálja a beteget, majd így szól:

- Mit szeret jobban? A nőket vagy a bort?

- Az évjárattól függ, doktor úr!


- Mit javasol szívbaj ellen, professzor úr?

- Fiatal háziorvost, asszonyom.


Egy fiatal nőt operál vakbéllel az orvos. A nő így szól:

- Mondja, doktor úr, nem fog meglátszani a műtét helye?

- Az attól függ, asszonyom, hogy milyen lesz a jövő héten a női divat.


A csecsemő megszületik, az orvos felpofozza, hogy sírjon. A gyerek ahelyett, hogy bőgne, elkezdi

mondani a Cauchy féle konvergenciakritériumot. Gondolja az orvos, hogy ez így nincs rendjén, és ki

kell műteni a gyerek fél agyát. A csecsemő felébred a műtét után, és elkezdi mondani a másodfokú

egyenlet megoldóképletét. Az orvos elképed, visszaaltatja a gyereket és kiműti a maradék agyának a

felét. A gyerek megint felébred, és rázendít a szorzótáblára. Az orvos megint csak csodálkozik, ismét

elaltatja a gyereket, és megint kiműti a maradék agyának a felét. Felébred a gyerek nyolcadnyi aggyal

és megszólal:

- Gépjármű ellenőrzés! Személyi igazolványt, forgalmi engedélyt kérem ellenőrzésre felmutatni!


- Doktor úr kérem, igaz az, hogy a házas emberek tovább élnek, mint a nőtlenek? - kérdi egy férfi az orvost.

- Nem. Csak hosszabbnak érzik.


A kórházba sebesültet hoznak:

- Nos? - kérdezi az orvos.

- Nem, autóbaleset.


Éltesebb urat vizsgál a doktor.

- Étvágya?

- Közepes.

- Bélműködése?

- Köszönöm, elég jó.

- Jól alszik?

- Igen.

- Mi van a potenciával?

- Fizetni még tudok.


- Doktor úr! Mit csináljak, hogy ne aludjak el nyomban, amint ágyba bújok?

- Váltson férjet asszonyom!


Az erős dohányos alkoholista felkeresi az orvost:

- Doktor úr, nagyon fáj az oldalam és a mellkasom.

Az orvos megvizsgálja, és így szól:

- Uram, van egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam először?

- A rosszat.

- Sajnos a fél tüdejét ki kell operálni.

- És mi a jó hír?

- Az, hogy lesz elég hely a májának.



- Doktor úr, a fogaim nem férnek el - szól a fogorvosnak a betege.

- Nem értem, pedig tízszer ellenőriztem.

- Akkor sem fér el.

- Rendben. Tegye be a szájába, és megint megnézem őket!

- A számban nincs is gond, a poharamba nem fér!



Két pszichiáternek ugyanabban az épületben van a magánrendelője. Mindennap ugyanakkor érkeznek, és egyszerre szállnak be a liftbe. A liftkezelő megdöbbenve látja, hogy kiszállás előtt az egyik pszichiáter rendszeresen leköpi a kollégáját, aki ezt egyetlen szó nélkül veszi tudomásul. Végülis a liftes már nem tudja mire vélni a naponta ismétlődő jelenetet, és megkérdi a sértett felet:

- Ne haragudjon, de miért nem csinál már valamit doktor úr? Szörnyű nézni, amit a kollégája művel!

- Miért avatkoznék bele?

- Ez az ő problémája.


Az orvosnál:

- Doktor úr! Életemben először ettem osztrigát, és most nagyon fáj a gyomrom.

- Ez előfordulhat. Egyáltalán friss volt az az osztriga, amikor felnyitotta?

- Szent ég! Hát fel kellett volna nyitni?


Kovács úr felháborodottan reklamál a szülészeti klinikán a főnővérnél:

- A feleségem kisbabája fekete! Itt csak csere történhetett!

- Minden bizonnyal, - válaszol roppant nyugodtan a főnővér, majd folytatja: - azt hiszem azonban, hogy még kilenc hónappal ezelőtt.


Éltesebb hölgy lép az orvosi rendelőbe kivizsgálásra, és megkérdi az orvostól:

- Le kell vetkőznöm, doktor úr?

Az orvos enyhén borús arckifejezéssel válaszol:

- Szükségtelen. A nyáron már láttam a strandon.



Egy fiatalasszony terhességvizsgáltara megy. Az orvos megvizsgálja, majd egy pecsétet nyom a hasára.

- Ez azt jelenti, doktor úr, hogy állapotos vagyok? - kérdezi a nő.

- Ne kérdezzen asszonyom semmit, csak menjen. A nő otthon jobban szemügyre veszi a pecsétet, de semmit sem tud kiolvasni belőle. Egy hónap múlva megnézi, és most már ki tudja betűzni: Jelentkezzen orvosánál, ön terhes!


Egy ember elmegy az orvoshoz:

- Segítsen rajtam, doktor úr. Mikor este elalszom, megjelenik álmomban egy manó, és így szól: gyere pisilni. Erre én reggelre behugyozok.

- Ezen könnyen segíthetünk - mondja az orvos.

- Legközelebb mondja azt a manónak, hogy már pisilt. Elmegy a beteg, de pár nap múlva visszajön:

- Drága doktor úr, a terápia csak részben vált be.

- Az meg hogy lehet?

- Jött a manó, és mondtam neki, hogy már pisiltem. Erre ő azt mondta, hogy még nem kakiltam és erre reggelre besz*rtam.


Az apáca elmegy az orvoshoz, mert nem tudja abbahagyni a csuklást. Néhány perc múlva sírva rohan ki a rendelőből. A nővér bemegy, és megkérdi:

- Mi történt, doktor úr?

- Megvizsgáltam és közöltem vele, hogy gyereke lesz.

- De hát ez lehetetlen!

- Természetesen. Viszont a csuklása azonnal elmúlt...



Az idősödő, de még mindig mutatós asszonyka felkeresi az orvost.

- Mit tegyek, doktor úr? Már a nyolcadik gyerekemet várom.

- Ön okos asszony - próbálja felvilágosítani az orvos - miért nem védekezik?

- Védekezem én, kérem, de a férjem sokkal erősebb.



Az orvosnál:

- Mondja azt asszonyom hogy: Ah!

- Hogyan mondjam, mikor ön egyáltalán nem az én esetem?


- Képzelje, doktor úr! A férjem egész nap vicceket mesél! - panaszkodik a hölgy a pszichiáternél.

- És ez olyan nagy baj? - kérdezi az orvos.

- De doktor úr, nem lehet tőle szóhoz jutni!



- Náthás? Tegnap még én is az voltam. Hát csoda? Megkaptam ettől a sok nyavalyás betegtől. De én

ajánlok magának egy csodagyógyszert. Nem kell ide Neo Citran! A rendelés után megittam hét deci

forralt bort, rá egy deci rumot, aztán hazamentem, forró fürdőt vettem, és bebújtam az asszony mellé

az ágyba. Magának is ezt ajánlom. - mondja az orvos a betegnek.

- Na de doktor úr, én nem is ismerem a feleségét!


- Mondja, doktor úr, miért keresik önök a pulzust mindig a csuklónál?

- Na igen, én szívesebben

keresném a térdkalácstól fölfelé.


Kovács elmegy a szemorvoshoz, és elpanaszolja, hogy rosszul lát. Az orvos megvizsgálja, de semmiféle

szembajt nem konstatál.

- Nincs a maga szemének semmi baja. Honnan veszi azt, hogy nem lát jól?

- Onnan, doktor úr, hogy azelőtt ha egy szép nőt láttam, rögtön izgatott lettem. És most már egy fél

éve nem vagyok izgatott.


A hetek óta székrekedéssel küszködő férfi bemegy a patikába:

- Segítsen, patikus uram! Napok óta

székrekedéssel küszködöm.

A patikus kérdezősködni kezd:

- Gyalog, autóbusszal vagy kocsival jött?

- Autóbusszal.

- Hány megállót utazik hazáig?

- Négyet.

- Hányadik emeleten lakik?

- A harmadikon.-

Mennyi a távolság a lifttől a WC ajtóig?

- Tizenegy méter.

A patikus műveleteket végez, kikever egy

port, és beveteti a beteggel. A férfi másnap lelkendezve rohan be:

- Csodálatos szert kevert, maga egy zseni! Ilyen távolságon mindössze másfél métert tévedett!


- Tudja, doktor úr, én csak két dolgot szeretnék.


- Éspedig?

- Hogy a vérnyomásom alacsonyabb legyen, a nyugdíjam meg magasabb.


Új fiatal sebész első napja a műtőben.

- Na hogy ment? - kérdi az orvos az asszisztenst.

- Kivett egy porcot, eltávolított egy vakbelet, megszögelt egy combcsontot és mindössze egy apró hibát

követett el.

- Mit?

- Elfelejtette közben váltani a betegeket.


- Doktor úr, biztosan megjavul a látásom, ha sok sárgarépát eszem?

- Asszonyom, látott már maga szemüveges nyulat?


Az öreg parasztbácsi elmegy az orvoshoz vizeletvizsgálatra. Épp cseng a telefon, az orvos kimegy, de

még visszaszól:

- Na, bátyám, amíg telefonálok, ott az az üveghenger a szekrény tetején, abba pisiljen bele. Jön

vissza az orvos, hát az egész rendelő tocsog a pisitől.

- Mit csinált bácsi?

- Tudja milyen nehéz abba innen beletalálni?



- Betartotta a tanácsot, és csak tíz szál cigarettát szív naponta?- Igen, doktor úr.

- Akkor nem értem, miért nem javul az állapota?

- Talán azért, mert azelőtt sosem dohányoztam.


- Használt az altatópor, amit a múltkor felírtam önnek?

- kérdezi az orvos a páciensétől.


- Sajnos nem, pedig minden este beszórtam vele az ágyamat.



A pszichológushoz bejelenkezik a fiatal mama.

- Doktor úr! Azt hiszem túl szigorúan neveltem a gyerekemet, és most nem tudom, mit csináljak.

- Asszonyom, miből gondolja, hogy baj van a gyerekével?

- Hát csak abból, hogy amikor mások a nevét kérdezik, azt válaszolja: Pistike Nemszabad.


- Doktor úr kérem segítsen! Valami baj van a memóriámmal.

- Mióta?

- Mit mióta?


- Barátom, maga igazán csak az erős szervezetének köszönheti, hogy meggyógyult.

- Jó, hogy mondani tetszik. Már éppen fizetni akartam a doktor úrnak.


Az állatorvos elmegy az emberorvoshoz. Az megkérdezi:

- Mesélj, mi a panaszod?

Mire az állatorvos:

- Hja, így könnyű!


Sebész az idős bácsihoz a kórházban:

- Józsi bácsi, babonás maga?

- Én nem, fiam.

- Az jó, mert holnaptól csak bal lábbal kelhet fel.


A beteg férjet megvizsgálja az orvos, majd négyszemközt így szól a kint várakozó feleségéhez:

- Asszonyom, a férje csak akkor gyógyulhat meg, ha leszokik a dohányzásról.

- Le fog szokni - mondja az asszony.

- De asszonyom, ahhoz rettentő erős akarat kell.

- Ne féljen doktor úr, nekem rettentő erős akaratom van.



Az idős asszony fogorvoshoz megy, és azt mondja neki:

- Doktor úr kérem, mit csináljak? Egész éjjel fájtak a fogaim.

- Ez egészen egyszerű asszonyom. Ne aludjanak többet együtt!


Az orvosnál:

- Hogyan adta be a kedves férjének az altatót, amit a múltkor felírtam?

- Ahogyan a doktor úr mondta, azaz minden kétórában. El sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz volt mindig újra felébresztenem.


Szülésből vizsgázik a medika egy preparált modellen.

- Na elég, - mondja egyszer a professzor - most még az apát kellene jól fejbe vágnia a fogóval és akkor az egész családot sikerült kiirtania.


Ember az orvosnál:

- Foglalkozása?


- Betörő.



- Panasza?

- Mindent kék fényben látok, doktor úr!


Az aggódó feleség orvoshoz viszi a férjét, mert az rendszeres szívritmuskihagyásokra panaszkodik. A

vizsgálat után az orvos kiküldi a férjet a váróba, és aggodalmasan néz az asszonyra:

- Hölgyem, meg kell mondanom, nem tetszik nekem a férje!

- Nekem sem doktor úr, de mit csináljak? Olyan jó a gyerekekhez.


Béla bácsi elmegy az orvoshoz:

- Doktor úr, nem tudok menni!

- Hát akkor hogy jött ide?

- Hát jönni azt tudok, csak menni nem!


A körzeti rendelőben csöng a telefon:

- Kérem, nagyon rosszul érzem magam. Ki tudnának küldeni egy orvost a lakásomra?

- Sajnos már késő van. Fáradjon talán be személyesen.

- Az lehetetlen mert lázas vagyok és semmi erőm nincs.

- Kérem, mi nem sürgetjük. Jöjjön el akkor, ha jobban lesz.


- Doktor úr, a bátyám erősen köhög, és láza van.

- Magas?

- Igen, nálam egy fejjel magasabb.


- Doktor úr, segítsen rajtam! Nem tudok aludni, mert mindíg horkolok.

- Horkol? Attól még lehet aludni uram.

- Dehogy lehet! Amikor horkolni kezdek, a feleségem azonnal felébreszt!


- Doktor úr, egy éve voltam magánál a reumámmal, és maga azt mondta, hogy kerüljem a nedves helyeket.

- Igy van! -mondja az orvos.

- Most azt szeretném kérdezni, hogy megfürödhetek-e már?


- Hé, mit csinál? - üvölt a beteg a fogorvosnál - Ez nem a fájós fogam doktor úr!

- Nyugalom - mondja az orvos - arra is sor kerül...



Az állatorvos mesterséges megtermékenyítést végez az istállóban lévő marháknál. A teletöltött

fecskendőkből mindegyikbe spriccel egy keveset, csakhogy mielőtt az utolsóval is végezne, elfogy az

elkészített mennyiség. Bosszúsan fordul vissza, hogy a telepen majd újratölti a fecskendőt, amikor

trappolást hall a háta mögött. Megfordul, hát ott áll mögötte a hoppon hagyott marha:

- Legalább csókolj meg!


Beteg az orvosnál:

- Doktor úr, rettenetesen nagy az orrom. Nem tudna belőle egy formás, szép új orrot faragni?

- Ebből uram? Akár hármat is.


A kórházban:

- Hölgyem, itt van az a fiatal taxis, aki tegnap elütötte magát. Virágot is hozott! Bejöhet? - kérdi a

nővér.

- Igen, de csak ha gyalog van!


Egy ember elmegy az orvoshoz azzal a panasszal, hogy nagyon köhög. Az orvos kimutat a hegyoldalban lévő temetőre, és azt mondja:

- Látja, azok ott még mind szeretnének köhögni.


- Nem tudok aludni, doktor úr. Egész éjszaka nem hunytam le a szememet.

- Ja kérem. ha nem hunyja le a szemét, akkor hiába várja, hogy elaludjon.


Pista bácsi elmegy az orvoshoz:

- Doktor úr! Mostanában hatkor sz*rok!

- Na és? Például én is hatkor szoktam!

- De én hétkor kelek.


Sebész a műtét közben:

- Szikét, szeszt, vattát, szeszt, szeszt, szeszt, kísérőt!


Egy ember elmegy az orvoshoz:

- Doktor úr, nekem van egy nagy problémám.

- Mi az ön nagy problémája?

- Mindenen olyan könnyen felidegesítem magam...

- No de vajon miért?

- Mit miért!!!?



Az Orvosnál:

- Doktor úr kérem, velem az a baj, doktor úr, hogy nem tudok elaludni még altatóval sem.

- Próbáljon meg számolni villanyoltás után, ez segíthet.

- Nálam nem, már kísérleteztem vele.

- És mi volt az erdmény?

- Mikor egymillió-száztizenhatezer-kilencszáznyolcvanhatnál tartottam, a feleségem lerántotta rólam a paplant, hogy keljek fel mert elkések a munkahelyemről.



- Mit tegyünk, főorvos úr? Minden készen áll a műtéthez, de a beteg még nem érkezett meg!

- Az ő baja! Elkezdjük nélküle.



- Doktor úr, segítsen rajtam. Folytonos életveszélyben vagyok, állandóan csuklom!

- És látott már olyan embert aki a csuklásba belehalt?

- Eddig nem, de ami az én csuklásomat illeti, akár tömeghalált is okozhat az utcán.

- Hogyhogy?

- Ugyanis amikor a kisautóm volánja mögött rámjön a csuklás, az egész kocsi velem ugrál!



Hisztériás beteg a fogászaton. Ahogy közelít a doktor, úgy összeszorítja a száját, hogy műszerrel se

lehetne szétfesziteni, és mindehhez még artikulátlan hangon nyüszít és hörög.

- Akarja, hogy kihúzzam a fogát, vagy nem akarja? - kérdezi a doktor dühösen.

- Persze, hogy akarom!!! - visít a páciens.

- Akkor fogja be a száját, és nyissa ki!


Egy kölni sebész hétéves kislánya nyit ajtót édesapja kollégájának.

- A papa a kórházban van. Éppen egy appendectomiát csinál.

- És tudod hogy az mit jelent?

- Hogyne 2500 márkát!


- Doktor úr, mik az esélyeim?

- Egyszerű rutinműtétről van szó. Már nyolcvankettedszer csinálom.

- No, akkor nyugodt vagyok.

- Lehet is. Elvégre egyszer már sikerülnie kell.


Az állatorvos a műtét végén összevarrta az elefántot.

- Minden rendben, nem hagytunk egy műszert sem a páciensben?

- Nem doktor úr, de hová tűnt Emily nővér?


- Doktor úr, az a nagy bajom, hogy engem senki nem vesz komolyan! - panaszkodik egy férfi a

pszichiáternél.

- Na ne vicceljen!


A baleseti ügyeleten az orvos egy fiatalember zúzódásait vizsgálja, miközben megkérdi, mi történt.

- Lambadáztam a barátnőmmel, - magyarázza a sérült - amikor belépett a lány apja, és se szó se beszéd püfölni kezdett a botjával.

- De miért? -kérdezi a sebész

- Megbolondult?

- Nem, hanem süket.



- Doktor úr, csináljon valamit a feleségemmel! - könyörög a férj a pszichiáternek.

- Nem bírom már

tovább! Harminc macskát tart a lakásban. El tudja képzelni, micsoda bűz ez bezárt ablakok mellett!?






- Hát miért nem nyit ablakot? - kérdi a pszichiáter.





- Hogyne! Hogy mind a kétszáz galambom elrepüljön?





- Mondja, Kovács bácsi, maga mit szokott csinálni, ha este nem tud elaludni?

- Én? Elszámolok háromig, és már alszom is.

- Tényleg? Háromig?

- Háromig, de van úgy hogy fél négyig is.



Az ifjú John Smith elmegy a híres sebészhez:

- Doktor úr, én egy gyönyörű szép lengyel lányt szeretek, de csak akkor hajlandó hozzámjönni, ha

lengyellé operáltatom magam.

- Ha ragaszkodik hozzá, megcsinálom, de ahhoz a fele agyát el kell távolítanom.

Az operáció után a beteg már jól van, de az orvos sajnálkozva közli vele:

- Uram nagyon sajnálom, de tévedés történt, és az agyának a háromnegyedét távolítottuk el a fele

helyett. Mire a fiú felkiált:

- Mamma mia!
 

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>

Statisztika

Online: 4
Összes: 103634
Hónap: 2077
Nap: 95